Műsor

Piroska elindult nagymamához az erdei úton. Egyedül? Mellészegődött egy farkas. Egy igazi? Egy nagyon is igazi. És mit csinált? Hiszen tudod. És a nagymama? Őt is… De ugye a vadász… Érkezett, s minden jóra fordult. És ezt itt előadják? Mi az hogy! Nem túl félelmetes? Olyan előadás ez, amelyben kikacaghatod a félelmetest! Az jó! És mit jelent az, hogy operilla? Opera kicsiknek. Azért ez a műfaja, mert énekelve mesélik el a történetet. Azta! És… Pszt! Kezdődik!

Adottak Tóték, valahol egy bánsági faluban. Egyetlen fiuk a fronton, a második világháborúban. A fiú javaslatára az idegkimerült őrnagy pihenőszabadságra érkezik a családhoz. Tóték úgy fogadják a katonatisztet, mintha a fiú sorsa kizárólag a vendégszeretetüktől függne: lábujjhegyen járnak, minden hóborthoz alkalmazkodnak – pedig már az is kérdéses, hogy a fiú és az őrnagy a front ugyanazon oldalán áll-e még. Eleinte a remény irányítja a behódolást, de később már nem marad más eszköz az őrülettel szemben, csak az engedelmesség. Meddig tűrhető a kiszolgáltatottság, ha a döntést a szeretet vezérli? Mikor veszi át az uralmat a félelem, és hogyan válik ez az állapot normalitássá?Horváth Hunor rendezésében a Tóték fekete humorral tapasztott mementó: a világ széthullása nem egy látványos pillanat, sokkal inkább egy apró repedés a vakolaton, ami lassan, alattomosan terjed.

Most játsszuk azt, hogy... Akár ezt a címet is adhatnánk a fél órás, zenés-animációs előadásnak. Mert minden megmozdul, életre kel, énekelni kezd a négy matróz keze nyomán: a puha, színes formák a szemünk láttára alakulnak át termetes bálnává, fürge csikóhallá vagy sejtelmes polippá. Természetesen akkor lesz igazi a Játék, ha mindenki részt vesz benne – gyerekek, nagypapák, óvónénik..“...táncol a hullámsapkás tenger / ropja a bárkán tömérdek ember…”Az interaktív, zenés játékot hároméves kortól ajánljuk.

Köztünk élnek. Láttuk őket a hírekben, hallottuk a történeteiket, eljutott hozzánk a szomszédok sustorgása. Ők ülnek a park legtávolabbi padjain, ők kérnek mindig bocsánatot, ők azok, akik nem igazán néznek mások szemébe, akik túl sok sminket viselnek, akikről elfordítjuk a tekintetünket, mert zavarna, ha a szemükbe kellene néznünk. Látjuk őket. De ismerjük is? Megkérdeztük tőlük valaha, milyen döntéseket hoztak, milyen utat jártak, milyen küzdelmeket vívtak? Rákérdeztünk valaha, honnan az őket körüllengő szomorúság, honnan azok a vágások és zúzódások? Megkérdeztük-e tőlük, honnan az a belső késztetésük, amely tovább viszi őket, amely lehetővé teszi, hogy lélegezzenek, hogy kitartóan vágyjanak egy jobb életre, a megérkezésre, az otthonra, a Boldogság utca 12/A-ra? Ez a szöveg legyen az ő hangjuk. Az ő kimondatlan, kényelmetlen igazságuk.

Hétköznapi emberek sodródnak egy fesztivál fényeinek vibráló káoszában. Céltalanok. Csalódottak. Elégedetlenek. Többre vágynak annál, mint amit a mindennapok szűkre szabott keretei megengednek számukra. A hangos zene és a hömpölygő tömeg ölelésében kétségbeesetten próbálják elhitetni magukkal, hogy még ők irányítják saját életüket. A féktelen ünnep forgatagában régi szerelmek porladnak szét, új illúziók születnek. Mindenki ugyanazt keresi: egyetlen lélegzetnyi szabadságot, egy pillanatnyi figyelmet, egy őszinte érintést - még mielőtt újra beolvad a céltalan tömegbe.

Van egy világ, ahol mindent el lehet adni – erkölcsöt, gyilkosságot, gyászt – csak egy jó sztori kell hozzá. Lehetőleg személyes, megható, tanulságos. De legalább mutasson jól a főcímben. A történetéhség csillapíthatatlan, a sztorik valósága viszont senkit nem izgat. Így lesz az igazságszolgáltatásból showműsor, ahol mindenki szerepet játszik, és az lesz az igaz történet, amit a legügyesebben tálalnak. De amikor lecsúszik a maszk, egy túlságosan ismerős világ néz vissza ránk. A mi világunk. Ahol az igazság egy jól csomagolt kommunikációs trükk, a pénz pedig az új erkölcs.

Egyszer volt, hol nem volt, a Rekettyés-árkon is túl, de még a Kopasz-dombon is túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr... volt egyszer egy szegény ember, úgy hívták, hogy Csalóka. Csalafinta volt őkelme, mindenkit csak ugratott, heccelt, folyton viccelt, tréfált. De csak azokat csapta be, akik rászolgáltak, például a dölyfösöket, a nagyképűeket, a morcosakat, a nagypofájúakat, az öntelteket, a hencegőket, és legesleginkább… na, de mindent nem árulhatok el, inkább gyere, nézd meg magad!

Van egy világ, ahol mindent el lehet adni – erkölcsöt, gyilkosságot, gyászt – csak egy jó sztori kell hozzá. Lehetőleg személyes, megható, tanulságos. De legalább mutasson jól a főcímben. A történetéhség csillapíthatatlan, a sztorik valósága viszont senkit nem izgat. Így lesz az igazságszolgáltatásból showműsor, ahol mindenki szerepet játszik, és az lesz az igaz történet, amit a legügyesebben tálalnak. De amikor lecsúszik a maszk, egy túlságosan ismerős világ néz vissza ránk. A mi világunk. Ahol az igazság egy jól csomagolt kommunikációs trükk, a pénz pedig az új erkölcs.