Műsor

Piroska elindult nagymamához az erdei úton. Egyedül? Mellészegődött egy farkas. Egy igazi? Egy nagyon is igazi. És mit csinált? Hiszen tudod. És a nagymama? Őt is… De ugye a vadász… Érkezett, s minden jóra fordult. És ezt itt előadják? Mi az hogy! Nem túl félelmetes? Olyan előadás ez, amelyben kikacaghatod a félelmetest! Az jó! És mit jelent az, hogy operilla? Opera kicsiknek. Azért ez a műfaja, mert énekelve mesélik el a történetet. Azta! És… Pszt! Kezdődik!

Adottak Tóték, valahol egy bánsági faluban. Egyetlen fiuk a fronton, a második világháborúban. A fiú javaslatára az idegkimerült őrnagy pihenőszabadságra érkezik a családhoz. Tóték úgy fogadják a katonatisztet, mintha a fiú sorsa kizárólag a vendégszeretetüktől függne: lábujjhegyen járnak, minden hóborthoz alkalmazkodnak – pedig már az is kérdéses, hogy a fiú és az őrnagy a front ugyanazon oldalán áll-e még. Eleinte a remény irányítja a behódolást, de később már nem marad más eszköz az őrülettel szemben, csak az engedelmesség. Meddig tűrhető a kiszolgáltatottság, ha a döntést a szeretet vezérli? Mikor veszi át az uralmat a félelem, és hogyan válik ez az állapot normalitássá?Horváth Hunor rendezésében a Tóték fekete humorral tapasztott mementó: a világ széthullása nem egy látványos pillanat, sokkal inkább egy apró repedés a vakolaton, ami lassan, alattomosan terjed.

Most játsszuk azt, hogy... Akár ezt a címet is adhatnánk a fél órás, zenés-animációs előadásnak. Mert minden megmozdul, életre kel, énekelni kezd a négy matróz keze nyomán: a puha, színes formák a szemünk láttára alakulnak át termetes bálnává, fürge csikóhallá vagy sejtelmes polippá. Természetesen akkor lesz igazi a Játék, ha mindenki részt vesz benne – gyerekek, nagypapák, óvónénik..“...táncol a hullámsapkás tenger / ropja a bárkán tömérdek ember…”Az interaktív, zenés játékot hároméves kortól ajánljuk.

Köztünk élnek. Láttuk őket a hírekben, hallottuk a történeteiket, eljutott hozzánk a szomszédok sustorgása. Ők ülnek a park legtávolabbi padjain, ők kérnek mindig bocsánatot, ők azok, akik nem igazán néznek mások szemébe, akik túl sok sminket viselnek, akikről elfordítjuk a tekintetünket, mert zavarna, ha a szemükbe kellene néznünk. Látjuk őket. De ismerjük is? Megkérdeztük tőlük valaha, milyen döntéseket hoztak, milyen utat jártak, milyen küzdelmeket vívtak? Rákérdeztünk valaha, honnan az őket körüllengő szomorúság, honnan azok a vágások és zúzódások? Megkérdeztük-e tőlük, honnan az a belső késztetésük, amely tovább viszi őket, amely lehetővé teszi, hogy lélegezzenek, hogy kitartóan vágyjanak egy jobb életre, a megérkezésre, az otthonra, a Boldogság utca 12/A-ra? Ez a szöveg legyen az ő hangjuk. Az ő kimondatlan, kényelmetlen igazságuk.

Hétköznapi emberek sodródnak egy fesztivál fényeinek vibráló káoszában. Céltalanok. Csalódottak. Elégedetlenek. Többre vágynak annál, mint amit a mindennapok szűkre szabott keretei megengednek számukra. A hangos zene és a hömpölygő tömeg ölelésében kétségbeesetten próbálják elhitetni magukkal, hogy még ők irányítják saját életüket. A féktelen ünnep forgatagában régi szerelmek porladnak szét, új illúziók születnek. Mindenki ugyanazt keresi: egyetlen lélegzetnyi szabadságot, egy pillanatnyi figyelmet, egy őszinte érintést - még mielőtt újra beolvad a céltalan tömegbe.

Hétköznapi emberek sodródnak egy fesztivál fényeinek vibráló káoszában. Céltalanok. Csalódottak. Elégedetlenek. Többre vágynak annál, mint amit a mindennapok szűkre szabott keretei megengednek számukra. A hangos zene és a hömpölygő tömeg ölelésében kétségbeesetten próbálják elhitetni magukkal, hogy még ők irányítják saját életüket. A féktelen ünnep forgatagában régi szerelmek porladnak szét, új illúziók születnek. Mindenki ugyanazt keresi: egyetlen lélegzetnyi szabadságot, egy pillanatnyi figyelmet, egy őszinte érintést - még mielőtt újra beolvad a céltalan tömegbe.

Van egy világ, ahol mindent el lehet adni – erkölcsöt, gyilkosságot, gyászt – csak egy jó sztori kell hozzá. Lehetőleg személyes, megható, tanulságos. De legalább mutasson jól a főcímben. A történetéhség csillapíthatatlan, a sztorik valósága viszont senkit nem izgat. Így lesz az igazságszolgáltatásból showműsor, ahol mindenki szerepet játszik, és az lesz az igaz történet, amit a legügyesebben tálalnak. De amikor lecsúszik a maszk, egy túlságosan ismerős világ néz vissza ránk. A mi világunk. Ahol az igazság egy jól csomagolt kommunikációs trükk, a pénz pedig az új erkölcs.

Fény és árnyék, álom és ébrenlét, istenhit és ateizmus, hatalmas sziklahátak és füstölgő síkságok, izzó alkony és szürke hajnal, álomszerű zaj és kétségbeejtő csönd, hideg közöny és kimerült összeomlás szüntelen, nyugtalan váltakozása egy szövegben és egy méltatlanul elfeledett író, Jakob Michael Reinhold Lenz bensejében.Az elbeszélés írója a német Georg Büchner (1813-1837), aki mindössze 24 éves volt, amikor tífuszban meghalt, és aki nemcsak író, költő, hanem tudós és politikai mozgalmár is volt. Híres drámái – Danton halála, Leonce és Léna, Woyzeck – mellett doktori disszertációját a márnák idegrendszeréről írta, a Hesseni hírmondó című szamizdat kiáltványának jelszava pedig: Béke a kunyhóknak! Háború a paloták ellen! Lenzről szóló elbeszélését 1835-ben írta, valós dokumentumokat alapul véve.Kosztolányi Dezső így ír róla: “Georg Büchner a XIX. század fia. Ha olvasom munkáit, ennek a századnak hatalmas szabadságfuvallatát érzem. Ebben a korban, melyet a pesszimizmus korának szoktak nevezni, még hittek az emberek. Hittek egymásban, az emberi szellemben, nemcsak a gépekben, a bárokban s az izmok teljesítőképességében. Akkor még a költészet élő valami volt. Figyeltek a költőre, központi érdeklődés vette körül, latba esett, amit érzett, gondolt, nem kellett naponta vezekelnie, „hasznos” munkával megbocsáttatni, hogy költőnek született.”

Egyszer volt, hol nem volt, a Rekettyés-árkon is túl, de még a Kopasz-dombon is túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr... volt egyszer egy szegény ember, úgy hívták, hogy Csalóka. Csalafinta volt őkelme, mindenkit csak ugratott, heccelt, folyton viccelt, tréfált. De csak azokat csapta be, akik rászolgáltak, például a dölyfösöket, a nagyképűeket, a morcosakat, a nagypofájúakat, az öntelteket, a hencegőket, és legesleginkább… na, de mindent nem árulhatok el, inkább gyere, nézd meg magad!

Van egy világ, ahol mindent el lehet adni – erkölcsöt, gyilkosságot, gyászt – csak egy jó sztori kell hozzá. Lehetőleg személyes, megható, tanulságos. De legalább mutasson jól a főcímben. A történetéhség csillapíthatatlan, a sztorik valósága viszont senkit nem izgat. Így lesz az igazságszolgáltatásból showműsor, ahol mindenki szerepet játszik, és az lesz az igaz történet, amit a legügyesebben tálalnak. De amikor lecsúszik a maszk, egy túlságosan ismerős világ néz vissza ránk. A mi világunk. Ahol az igazság egy jól csomagolt kommunikációs trükk, a pénz pedig az új erkölcs.

Egyszer volt, hol nem volt, a Rekettyés-árkon is túl, de még a Kopasz-dombon is túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr... volt egyszer egy szegény ember, úgy hívták, hogy Csalóka. Csalafinta volt őkelme, mindenkit csak ugratott, heccelt, folyton viccelt, tréfált. De csak azokat csapta be, akik rászolgáltak, például a dölyfösöket, a nagyképűeket, a morcosakat, a nagypofájúakat, az öntelteket, a hencegőket, és legesleginkább… na, de mindent nem árulhatok el, inkább gyere, nézd meg magad!

Egyszer volt, hol nem volt, a Rekettyés-árkon is túl, de még a Kopasz-dombon is túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr... volt egyszer egy szegény ember, úgy hívták, hogy Csalóka. Csalafinta volt őkelme, mindenkit csak ugratott, heccelt, folyton viccelt, tréfált. De csak azokat csapta be, akik rászolgáltak, például a dölyfösöket, a nagyképűeket, a morcosakat, a nagypofájúakat, az öntelteket, a hencegőket, és legesleginkább… na, de mindent nem árulhatok el, inkább gyere, nézd meg magad!

A színészek számára a rögtönzés nem csupán természetes emberi cselekvés, hanem készségfejlesztő gyakorlat is, amellyel saját határaikat feszegethetik. A négyszereplős, színházi játékon alapuló improvizációs esten a játékmester arra ösztönzi a színészeket, hogy lehetetlennek tűnő szituációkat rögtönözzenek, és mivel csak a képzelet szab határt az abszurd, humoros helyzeteknek, a nézők számára garantált a szórakozás. A több mint 30 előadást megért improvizációs est töretlen lendülettel, hónapról hónapra új témákkal és rengeteg humorral várja az érdeklődőket.

Ernesztó keresztszalag-szakadásból lábadozik. Elvették tőle a kedvenc szerepét a színházban, és elvették azt is, ami mindig a biztos mankót jelentette számára: a foci eufóriáját. Nesze neked mankó! De mégis, ki vette el? Az élet? A sors? Mint mindig? Létezik, hogy már előtte sem volt boldog? Itt az idő sebészkést ragadni! Hősünk magába néz, és látja, hogy a szálak egészen 1994-ig vezetnek vissza, amikor az Olaszország–Bulgária világbajnoki elődöntőben Gianluca Pagliuca tökéletes ütemben lép ki Lecskov mélységi indítására… De felbukkan még a Tücsök és a Hangya, az érsemjéni aranycsapat, 50 ezer euró kártérítés, a nagymama lábkenőcse és egy rogyásig terített születésnapi asztal is. Minden mindennel összefügg – ezért olyan nehéz a gyógyulás.

Most játsszuk azt, hogy... Akár ezt a címet is adhatnánk a fél órás, zenés-animációs előadásnak. Mert minden megmozdul, életre kel, énekelni kezd a négy matróz keze nyomán: a puha, színes formák a szemünk láttára alakulnak át termetes bálnává, fürge csikóhallá vagy sejtelmes polippá. Természetesen akkor lesz igazi a Játék, ha mindenki részt vesz benne – gyerekek, nagypapák, óvónénik..“...táncol a hullámsapkás tenger / ropja a bárkán tömérdek ember…”Az interaktív, zenés játékot hároméves kortól ajánljuk.

Köztünk élnek. Láttuk őket a hírekben, hallottuk a történeteiket, eljutott hozzánk a szomszédok sustorgása. Ők ülnek a park legtávolabbi padjain, ők kérnek mindig bocsánatot, ők azok, akik nem igazán néznek mások szemébe, akik túl sok sminket viselnek, akikről elfordítjuk a tekintetünket, mert zavarna, ha a szemükbe kellene néznünk. Látjuk őket. De ismerjük is? Megkérdeztük tőlük valaha, milyen döntéseket hoztak, milyen utat jártak, milyen küzdelmeket vívtak? Rákérdeztünk valaha, honnan az őket körüllengő szomorúság, honnan azok a vágások és zúzódások? Megkérdeztük-e tőlük, honnan az a belső késztetésük, amely tovább viszi őket, amely lehetővé teszi, hogy lélegezzenek, hogy kitartóan vágyjanak egy jobb életre, a megérkezésre, az otthonra, a Boldogság utca 12/A-ra? Ez a szöveg legyen az ő hangjuk. Az ő kimondatlan, kényelmetlen igazságuk.

Adottak Tóték, valahol egy bánsági faluban. Egyetlen fiuk a fronton, a második világháborúban. A fiú javaslatára az idegkimerült őrnagy pihenőszabadságra érkezik a családhoz. Tóték úgy fogadják a katonatisztet, mintha a fiú sorsa kizárólag a vendégszeretetüktől függne: lábujjhegyen járnak, minden hóborthoz alkalmazkodnak – pedig már az is kérdéses, hogy a fiú és az őrnagy a front ugyanazon oldalán áll-e még. Eleinte a remény irányítja a behódolást, de később már nem marad más eszköz az őrülettel szemben, csak az engedelmesség. Meddig tűrhető a kiszolgáltatottság, ha a döntést a szeretet vezérli? Mikor veszi át az uralmat a félelem, és hogyan válik ez az állapot normalitássá?Horváth Hunor rendezésében a Tóték fekete humorral tapasztott mementó: a világ széthullása nem egy látványos pillanat, sokkal inkább egy apró repedés a vakolaton, ami lassan, alattomosan terjed.