Egy különös barátság története ez. A rácsoké, amelyek bezárnak, amelyeket megöröklünk, amiket megteremtünk, amik mögé magunkat védve rejtőzünk, amik nyomot hagynak. De a szabadság története is. A gyermekkor, az álmok, a végtelen égbolt, a szárnyalás története. Két, látszólag semmiben sem hasonlító fiú barátsága és felnőtté válása áll a William Wharton azonos című regénye nyomán született előadás középpontjában. Madárka repülés utáni vágya és madarak iránti rajongása saját elméjének kalitkájába zárja az érzékeny, a hétköznapi világ működését és kegyetlenségét feldolgozni képtelen fiút. Al a nyomor, az erőszak és saját öröklött sorsának ketrecéből próbál kitörni, felnőttként őt a háborúban megélt borzalmak ejtik saját elméjének fogságába.

Képes-e a két fiú közös múltjuk, barátságuk és egymás újra megismerése által visszatalálni önmagához, és végre szabaddá válni?

SAJTÓMEGJELENÉSEK

"A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház májusi bemutatója különleges vállalkozásnak ígérkezett. A premiert követő második előadásra ülök be a stúdióterembe. Szokás szerint míg a belépésre várunk, a plakátot (Andor Arnold munkája) nézegetem. Mi tagadás, tetszik. A vadászgépek és madarak közös röpte különös hangulatot kelt, egyszerre idézi az ember repülés iránti mindenkori természetes szabadságvágyát és a vágy gyilkos ösztönné torzulását is. A stúdió játékterét nagyszemű hálók határolják és osztják részekre, lehangoló a látvány: egy fémlétra, egy bádoghordó, rakodáshoz használt gyalulatlan fakeretek, gumiabroncsok. A lengő háló nem olyan egyértelmű jelkép, mint a rács, nem a rabság állapotát, inkább a foglyul ejtés, a csapdába esés pillanatát állandósítja, de hagy némi reményt a szabadulásra." (Mészáros Ildikó: Az ember csak azért nem tud repülni, mert nem hisz. Heti Új Szó)