Hétköznapi emberek sodródnak egy fesztivál fényeinek vibráló káoszában. Céltalanok. Csalódottak. Elégedetlenek. Többre vágynak annál, mint amit a mindennapok szűkre szabott keretei megengednek számukra. A hangos zene és a hömpölygő tömeg ölelésében kétségbeesetten próbálják elhitetni magukkal, hogy még ők irányítják saját életüket. A féktelen ünnep forgatagában régi szerelmek porladnak szét, új illúziók születnek. Mindenki ugyanazt keresi: egyetlen lélegzetnyi szabadságot, egy pillanatnyi figyelmet, egy őszinte érintést - még mielőtt újra beolvad a céltalan tömegbe. 

Kritikák, interjúk 

"A Kasimir és Karoline előadás gondolatisága, színházi nyelve nyilvánvalóvá teszi, hogy a rendező fiatal. Ricz Ármin meghúzta Ödön von Horváth szövegét, kihagyott szereplőket, hogy úgy építse fel az előadást, hogy akár napjainkban is játszódhatna. Nem tartotta fontosnak, hogy mikor és hol zajlik a történet, csupán néhány korabeli sláger (Éder Enikő és Magyari Etelka remek előadásában) utal a 30-as évekre, áthangszerelve. Mert ugye a társadalmi különbségek, az álmodozás a jobb életre, a gazdasági válság, a szélsőséges csoportosulások megjelenése, a fiatalok céltalansága akár jelenidőben is elmondható. No meg a szerelem is örök, nem időhöz vagy térhez kötött. A játékterek között a nézőtér forog talán múlt és jelen között is. Kicsit el is szédülünk a forgatagban, ahol fiatalok (Czüvek Lóránt, Deli Szófia, Jancsó Előd, Grgić Nikoletta kiváló alakításai) próbálnak élni és elképzelni, hogy boldogok. A Kikáltó (Tóth Dániel) remekül személyesíti meg a showmant, aki mindig boldognak kell tűnjön. Erdős Bálint és Aszalos Géza hiteles játéka egészíti ki a csillogásba burkolt szomorú hanyatlást."

Miniévad Szatmáron és Temesváron  - Simon Judit / újv@rad 

~~ 

"Politikai parabolaként vagy emberi történetben gondolkodni szerintem a jelenségek leegyszerűsítéséhez vezet. A két dolog szorosan összekapcsolódik, mert minden folyamat eredője az ember. Az emberi jellem minősége leképződik a különféle politikai struktúrákban, ezért érzem azt, hogy fontosabb az egyénnel foglalkozni. Alapvetően a magány és a szerethetetlenség fogott meg. Ha az ember nincs összhangban saját magával, nincs kibékülve a helyzetével, a lényével, akkor előbb-utóbb szerethetetlenné válik, maga körül mindent rossznak kezd látni, elkezd gyűlölni, és ezzel mindent felemészt maga körül. Egy olyan negatív spirálba kerül, amit önmaga generál." 

A szerethetetlenség logikája - interjú Ricz Ármin rendezővel (készítette Száva Enikő) 

~~ 

„Talán groteszk dolog drámaírói programot megfogalmazni egy olyan zavaros korszakban, mint amilyenben élek, amikor senki sem tudja, mi lesz holnap. Mégis megteszem, jóllehet azt sem tudom, mit fogok holnap enni. Meg vagyok győződve arról, hogy van értelme nagy célt kitűzni magunk elé. Hogy igazoljuk és bátorítsuk önmagunkat.”

Eleonora Ringler-Pascu: Ödön von Horváth redivivus – egy drámaíró az irónia és a realizmus között