színJÁTÉKOK 2025 | theatreGAMES 2025
színJÁTÉKOK 2025 | theatreGAMES 2025
Futottunk múlt évben, ahogy a lábunk bírta, száz és többszáz méteren, többedmagunkkal vagy stafétával a kezünkben. Tekertünk bringával, adogattuk a labdát teniszpályán és asztalon, ahol értük. Rúgtuk a bőrt, dobtuk a kosarakat, csaptuk a röplabdát homokkal a lábujjaink között vagy tollaslabdáztunk, mikor mit lehetett. Sakkoztunk, de ugrottunk is olyan távol, ahogy csak tőlünk tellett, löktük a súlyokat és eveztünk is mindent beleadva a Bega-csatornán. Majd főztünk és buliztunk is.
Megígértük akkor, hogy idén ugyan ez lesz, sőt még több is. Most elérkezett az idő, hogy mielőtt felgördülne a függöny az új évadban, augusztus 29-31. között újra találkozzunk Temesváron, amikor a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház megszervezi a II. színJÁTÉKOK (aki idén született: ez a korábbi Actor’s World Championships vagy egyszerűbben Színészolimpia) elnevezésű nemzetközi amatőr sporteseményét.
Miről szól a színJÁTÉKOK? – A színJÁTÉKOK az egyetlen ilyen típusú program a régióban, népszerűsége abban rejlik, hogy ötvözi a sporttevékenységeket a színházi közeggel, egyaránt nyitott az olimpiai és művészeti értékeket szem előtt tartó helyi és külföldi színházak, színházi emberek, illetve a lelkes közönség számára is. A színJÁTÉKOK egy alapvetően színész-, közönség- és gyermekbarát, családi és amatőr sportprogram, ahova jöhet apraja és nagyja, ahol sem olimpiai kvótát teljesíteni, sem Európa- vagy világbajnokságra kvalifikálni nem kell, viszont szórakozni és nevetni, sokat mozogni nemcsak lehet, hanem kell is.
Miért vegyél részt a színJÁTÉKOK programján? – Mert – akár résztvevőként vagy szurkolói minőségedben – bőven esélyes, hogy színészi teljesítményben nem lennél dobogós, nem is te énekelnél a legszebben, a szavalás is valószínűleg gyengébben sikerülne, viszont minden esélyed megvan rá, hogy itt versenyzőként kedvenc színészeidnél gyorsabban fuss, focipályán jobban cselezz, nyerj akár kosárlabdában, röplabdában vagy tollasban. Amennyiben ezekben sem sikerülne, még mindig ott az esély, hogy első legyél a sakkversenyen, vagy tiéd legyen a legfinomabb bográcsos a főzőversenyen.
Ki vehet részt a színJÁTÉKOK versenyszámain? – Várjuk – kortól függetlenül akár nézőként, akár lelkes résztvevőként – a helyi és határon túli társulatok tagjait, művésztársadalom és technikai személyzet tagjait, egyszerű színházi embereket, bérleteseket és lelkes nézőket egyaránt.
Milyen sportágakban vagy próbákon versenyezhetsz? – Gazdag a kínálat, a 2025-ös színJÁTÉKOK programján a következő sportágakban és próbákra lehet jelentkezni: kerékpározás, tenisz és asztalitenisz, tollaslabda (badminton), szablyavívás (baranta), kispályás labdarúgás, streetball, strandröplabda, atlétika (futás 100, 800, 3000 és 4x100 méteren, távolugrás, súlylökés), pentatlon, sárkányhajózás, staféta, sakk és főzőverseny.
Hogyan, hol és meddig jelentkezhetsz a színJÁTÉKOK programjára?– Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltése és a részvételi díj befizetése révén lehet.
Jelentkezni itt lehet: JELENTKEZÉSI ŰRLAP
A jelentkezési határidő augusztus 18. A részvételi díj augusztus 18-ig 100 lej, augusztus 18 után vagy a helyszínen pedig 150 lej, illetve az ennek megfelelő forint vagy euro. A rendezvényre a temesvári közönség számára a belépés ingyenes.
Mit biztosítanak a színJÁTÉKOK szervezői? – A Temesváron kívülről érkezőknek – igény szerint – szállást és étkezést, a sporteszközöket, kivéve a biciklit és a tenisz, illetve asztalitenisz ütőket, továbbá a főzőversenyhez szükséges üstöt és konyhai eszközöket.
Kihez fordulj, ha kérdésed van a színJÁTÉKOK programjával kapcsolatban?
Somogyi Attila: +40783296391 | media@tm-t.ro
Orbán Enikő: +40746952899 | pr@tm-t.ro
A 2025-ös színJÁTÉKOK tervezett programja
A versenyszámok alapvető szabályai
Találkozzunk augusztus 29-31. között Temesváron, a II. színJÁTÉKOK-on!