Archívum

Silviu Purcărete színházában a Gyermek mindig jelen van, ha nem is jön be a színpadra: halljuk az énekhangját, a jelenetek mélyén az ő tiszta arca ragyog, az ő törékenysége és örök veszélyeztetettsége ad értelmet önmagunk megismerésének. Kivételes színházi laboratórium ez, amelyben a precizitás igénye nem az ítélkezés alkotói felsőbbrendűségéből fakad, hanem bizony szeretetből, együttérzésből és az egymással való közelség és közösség öröméből. Purcărete összetéveszthetetlen humora, legendás kedvessége és szerénysége Az ember tragédiáját is váratlan közelségbe hozza: a nehéznek tűnő, 19. századi nagy madáchi költészet élővé és befogadhatóvá válik, elvont filozófiája-teológiája meg bizony átélhetővé. Odahajol a nagy klasszikushoz, elmélyült dialógust folytat vele és meghívja őt, legyen a vendégünk ebben az ellenmondásokkal, félelmekkel és szorongásokkal, sőt már nem is leplezett kétségbeesésekkel terhes korunkba. Aligha láthattunk még egy ennyire közvetlen Tragédiát: kivételes, kultúrtörténeti pillanattal van dolgunk, nem kétséges. Együtt örül az örülőkkel Madách Imre is, látva, hogy műve semmit nem kopott: az eltelt idő csak fontosabbá és megkerülhetetlenebbé tette. (Visky András)