Ismét Fehér Éjszaka a Színházban!

Home / Noutăți / Ismét Fehér Éjszaka a Színházban!

Ismét Fehér Éjszaka a Színházban!

A tavaly évi sikerét követően ismét Fehér Éjszakát hirdet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Szeretettel várunk minden érdeklődőt színházunk Stúdió termébe, hogy együtt ünnepeljük a Magyar Dráma Napját. A belépés ingyenes!

A Fehér Éjszaka folyamán, a budapesti színházak mintájára a látogatók betekintést nyerhetnek a színházépület rejtett zugaiba, a kulisszákba, és színházi kvízen pedig felmérhetik színházi ismereteiket.

Idén a program kiegészítéseképpen a Színház színészeinek közreműködésével elsőként meseolvasással készülünk a kisebbeknek 16:00 órától, ahol két órán át meséket és verseket olvasnak, melyeket a hallgatóság lerajzolhat. A megszületendő művekből kiállítás készül a Színház előterében.

18:00 órától a temesvári színészek előadásában Tasnádi-Sáhy Péter West story című drámájának felolvasószínházi bemutatójára várunk minden érdeklődőt.
A program az előadást követően 19:00 órától folyatódik a Kulisszasétával: a Társulat színművészeinek vezetésével feltárulnak az előadások gyártásának helyszínéül szolgáló műhelyek, a díszletraktárak, a fény- és hangtechnikai fülkék, a grafikus irodája, valamint az öltözők és a színpadok kulisszái. A vezetett sétákat magyar és román nyelven tartjuk.

Majd 20:30 órakor Színház Kvízre várjuk a résztvevőket a Stúdió terembe, amelyen nyeremények fejében általános színházi műveltségüket és a Színházunk előadásaiban való jártasságukat kamatoztathatják a versenyzők. Az éjszakai program az előzőleg feltérképezett kulisszákban zajló Kincsvadászattal zárul. A résztvevők az új évadra érvényes Kult Card bérletet nyerhetnek.

A Fehér Éjszaka programjain való részvétel ingyenes!

További információk a pr@tm-t.ro e-mail címen vagy a 0744 621 302-os telefonszámon.

Pagina noastră folosește cookie-uri!


Acest site folosește module cookie pentru optimizarea experienței utilizatorilor, cât și pentru o navigare mai sigură. Descrierea acestora și politica noastră de utilizare poate fi citită aici

Vă rugăm să citiți și politica noastră de confidențialitate a datelor.

Selecție cookie